HTML

Online Tanulás

Blog az online tanulásról, online diploma, online tanítás és minden ami ehhez kapcsolódik.

Friss topikok

2011.02.08. 20:53 avicularia

Kibővített iskolai napok

 

 

Jövőre tizenöt Chichagói általános iskolában lesznek hosszabbak a tanítási napok 90 perccel. A program egy év múlva indul melynek keretében a diákok online kurzusokat fognak elvégezni, nem tanárok hanem informatikusok felügyeletével. 

A program ára 10 millió dollár, a költségek nagyrésze technológia orientált, beletartozik a vezetékek javítása a szélessávú internethozzáférés, és persze minden, a programban résztvevő gyerkőcnek biztosítanak laptopot is.

A tervek szerint 28-30 fős csoportok lesznek, a 90 perc felosztása pedig 35 perc olvasásból, 35 perc matematikából, és egy 20 perces ebédszünetből áll majd.

 

 

 

 

Szólj hozzá!


2011.01.08. 12:33 avicularia

Kötelező online érettségi

Hihetetlennek tűnik, de igaz. Idéntől online éretségit kell tenniük a Kansas városi Whiteheaven gimnázium diákjainak.

A városi oktatási intézmények összességükben jelenleg 28 online kurzussal szolgálnak a gimnazistáknak valamint 13 kurzussal az általános iskolai tanulóknak.

A kezdeményezés igen komoly pénzügyi háttérrel rendelkezik. A következő 4 évben a jelenlegi tervek alapján közel 1,5 millió $-t fognak áldozni a hozzáférhetőség bővítése céljából, valamint további 1,2 millió $-t fordítanak a programban résztvevők számának további növelésére.

Az rendszer bevezetésének egyik sarkalatos pontja az intézményekben működő tantervek színvonalának fenntartása és természetesen annak növelése is. Utóbbinak megfelelően az egyes osztályokban hivatalosan használt tanrendek költsége igen borsos, legalábbis magyar szemmel nézve. A hivatalos eladótól,a  Florida Virtuális Iskolától vásárolt, online tantervhez való hozzáférést biztosító jogok költsége évente közel 18000 $-t kostál.

Az online kurzusok működési költségei azonban csak relatíve magasak, legalábbis a hagyományos képzési rendszerhez képest.A helyi online tanulás program vezetője Betty Brown szerint kétségtelenül praktikusabb megoldás 150 embernek kurzusokat biztosítani és fenntartani a hagyományos, osztályonkénti 30 fős megoldással szemben.

Az online foglalkozásokon kívűl  a rendszerbe bejelentkezett tanulók online elkészítik beadandó feladataikat, vagy akár a közös chat-et is használhatják. Mindezalatt a tanárok folyamatosan tudják követni diákjaik munkáját, előrhaladását.

A Whiteheaven új rendszerében pillanatnyilag több mint 2000 fiatal tanul. Az iskolaigazgató, Vincent Hunter meggyőződése szerint a lehető leghamarabb élére kell állni az új trendeknek, ezért is dolgoznak gőzerővel az új szisztéma folyamatos fejlesztésén és tökéletesítésén.

 

 

 

Szólj hozzá!


2010.12.12. 16:14 avicularia

Számítógépes osztálytermek

A Bronx városában található 100-as számú általános iskolában a gyerekek laptopjuk segítségével, füllhallgatóval a fejükön rajzfilmeket nézve különféle feladatokat kell elvégezniük. Egyszercsak a következő felirat jelenik meg a képernyőkön: "Még öt perc, utána ellenőrizzük a feladatokat !"

Az iskola tanulói napi két órában részesülnek "laptop alapú" oktatásban. Ez része az Államokban folyó átfogó kísérletsorozatnak, aminek alapvető célja az oktatás korszerűsítése. A folyamat gyakorlatilag ötvözi a hagyományos oktatási módszereket a számítógép alapú tananyaggal.

Jelenleg kb. 80 iskola vesz részt a modernizálási folyamatban. Idén az amerikai Oktatási minisztérium mintegy 7,2 millió $-t költött az új technológiai rendszerre. A program keretében 13000 diák részesül a támogatásban. A mostani tervek alapján a következő 3 évben további 30000 $-t kíván a minisztérium a célra fordítani, valamint 400 iskolára kívánja kiterjeszteni a részesülők körét.

 "A teljes-csoport megközelítés helyett jelenleg az "egyéni-gyermek" megközelítést alkalmazzuk. Tekintettel arra, hogy számos program lehetővé teszi a tanulók egyéni munkatempójához igazodó tanulási ütemet, ezáltal a tanár is jobban tud alkalmazkodni az egyéni igényekhez, így több időt képes fordítani az egyes tanulókra" - állítja John White a minisztérium egyik munkatársa.Az új rendszer egyre elterjettebb egész Amerika szerte, mind általános, mind pedig középiskolai szinten. Országszerte megközelítőleg 1 millió elemi és középiskolában, a tanulók közel 50%-a vett már részt a kezedményezésben a 2007\2008-as tanévben.

A programban résztvevő tanárok véleménye egyöntetűen pozitív. A visszajelzések szerint az online oktatás segítségével megközelíthetővé váltak az olyan oktatási területek is, melyek  korábban nehezen voltak elérhetők a hagyományos módszerek segítségével. A számítógépek által kreált hangok és animációs feladatok minden kétséget kizáróan nagyobb hatással voltak a diákokra a korábbi módszerekhez képest.

Szólj hozzá!


2010.12.03. 16:02 avicularia

5 tévhit az online oktatásról

Mindenekelőtt szögezzük le, az online oktatást választók száma egyértelműen növekvő tendenciát mutat. 2008-as adatokat tekintve elmondható, hogy több mint 4,5 millió tanuló végzett online módon legalább egy online kurzust az USA-ban. Ez a szám azóta is töretlenül emelkedik.

Ennek ellenére számos tévhit van a köztudatban, ami alapvetően megkérdőjelezi az új módszer létjogosultságát.

Sok baráttal vitatkozunk az online oktatás pozitív és negatív tulajdonságairól.

Természetesen mindkét "tábor" véleményében van igazság ugyanakkor megannyi tévedés is. Mostani bejegyzésemben öt ilyet szeretnék röviden bemutatni az utóbbiakból.

1. "Az online módon megszerezett végzettségek nem akkreditáltak ,illetve elismertek"

Utóbbi talán az egyik legjellegzetesebb. Természetesen vannak nem akkreditált \ elismert képzések is, az internet segítségével gyorsan kideríthetjük, hogy az általunk kiszemelt program megfelel -e a szigorú akkreditációs eljárása követelményeinek.

2. "Az online kurzusok során elvégzett kreditek nem számíthatók be a hagyományos képzés során megszerzett kreditpontok közé"

Ez ebben a formában szintén nem helytálló. Az akkreditált képzés keretén belüli online kurzus során szerzett kreditek minden további nélkül elfogadhatóak a hagyományos képzési módszer szempontjából.

3. "A munkáltatók nem ismerik el az online módon szerzett diplomákat és felsőfokú végzettségeket"

Régebben bizonyos mértékig és részben! helytálló kijelentésről volt szó, de ez semmiféleképpen nem vonatkoztatható a jelenlegi állapotokra. Az amerikai Excelsior College/Zogby nemzetközi cég által készített 2008-as felmérés alapján az ügyvezető igazgatók és kiskereskedelmi vezetők 83%-a számára elismert és egyben elismert mód az online úton szerzett felsőfokú végzettség. A megkérdezettek szinte egyöntetűen  az adott képzés akkreditációját jelölték meg elsődleges követelményként.

4. "Az online kurzusok egyszerűbbek hagyományos társaiknál"

Semmiképpen sem. Olyan összetettebb képzéseket is választhatunk mint pl. a szoftverfejlesztés, webfejlesztés. Ilyen esetekben a tanulók folyamatos kapcsolatban vannak az oktatókkal, szigorú és pontos határidők között folyik a közös munkavégzés. Mindemellett gyakorlatilag teljesen önálló és rugalmas, ugyabakkor erősen felelősségteljes munkavégzésre nyílik lehetőség.

5. "Az online tanulóknak nincs lehetőségük a közvetlen kommunikációra az oktatókkal és társaikkal"

Nyilvánvalóan téves megállapítás. Mint azt már a korábbi bejegyzésekben említettem, a hagyományos kommunikációnál az olyan online eszközök és programok, mint pl. a Skype, vagy a Messenger, akár élő szóban is,korlátlan kapcsolatot biztosítanak a felhasználók között. A távolságok áthidalása szempontjából pedig egyenesen nélkülözhetetlenek ezek az alkalmazások.

 

Szólj hozzá!


2010.11.07. 16:37 avicularia

Horgászás tanítás közben, avagy online oktató kerestetik

Ahogy a diákok körében egyre népszerűbb az online oktatás, úgy ezzel párhuzamosan nő az online oktatók iránti igény is.

Az egyik legfontosabb tényező, mindkét fél részéről, ismételten a sok esetben jelentős időmegtakarítás. Kitűnő példa erre az amerikai származású Larry Flegle egyetemi tanár aki szakmai berkekben "Horgász professzor" -ként ismert. A jelző alapjaként szolgál, hogy tanár úr sikeresen végzi három kedvenc hobbiját és egyben szakmáját, az online tanítást, a horgászatot, illetve a rádiózást, mindezt hajója kabinjából.

Mr Flegle egyébként a pecázás szüneteiben reggelente 25 rádióállomásnak szolgáltat időjárásjelentést. Teszi mindezt persze úgy, hogy emellett folyamatosan elérhető, bárhol és bármikor diákjai számára. A tanítványok köre minden kétséget kizáróan széles. Ezidáig több mint 17 USA államból, valamint a világ öt egyéb országaiból voltak jelentkezők.Oktatási munkája során az internet segítségével angliai, hong-kongi, és indiai intézményeknél is tevékenykedett.

Az online oktatás valóban korlátlan lehetőséget biztosít az oktatóknak, hogy mihamarabb kiaknázhassák az új módszerben rejlő szakmai lehetőségeket. Sok munkakörrel ellentétben tehát ilyen esetekben ténylegesen megvalósul a sokszor csak célkitűzésként szereplő rugalmas időbeosztás és munkarend.

 

Szólj hozzá!


2010.10.31. 11:34 avicularia

Scitable és fellendülő tudományok

Közismert, és egyben sajnálatos tény, hogy a természettudományok népszerűsége a világ számos részén egyelőre csökkenő tendenciát mutat.

Egy nemrég végzett felmérés alapján példaként az USA-ban a természettudományi szakokra jelentkező elsőéves diákok 40%-a morzsolódik le a tanév végére. Ez a tendencia hosszútávon egyértelműen a magasan képzett és motivált jövőbeli kutatók hiányához vezet.

Utóbbi trend megváltoztatását tűzte ki fő céljául a tudományos szakmai körökben is elismert USA székhelyű Nature Publishing Group. A csoport egyben kiadója is számos híres amerikai tudománnyal és természettudománnyal foglalkozó magazinoknak, illetve publikációknak.

Az NPG tavaly indította el "Scitable" nevű kezdeményezését, ami gyakorlatilag egy nyitott jellegű online tanulási rendszert kínál az érdeklődő felsőoktatásban résztvevő felhasználóknak.

A társaság ügyvezető igazgatója szerint a programnak további elképzelése a fejlődő országok oktatási rendszereiben használt tananyagok felfrissítése. Ezekben az országokban a lemorzsolódás aránya meghaladja a fejlett országok értékeit. Savkar úr példaként az afrikai Ugandát említi, ahol nem ritka, hogy 10-15 évvel ezelőtti tankönyvekből történik az oktatás.

A Scitable a többi társadalmi hálózathoz hasonlóan lehetővé teszi az oktatók, kutatók és persze nem utolsósorban a diákok részére a különféle tudományos cikkek közzétételét, azok megosztását. A rendszer a résztvevők közötti kommunikációt és tudományos eszmecserét is nagy mértékben elősegíti.

Sőt, igény szerint un. "online classroom" is létrehozható. Utóbbin keresztül közvetlenül elérhetőek a szakemberek, kapcsolati rendszert alakíthatunk ki, és persze szintén online módon, egy igaz osztályteremben folyó munka mintájára, közvetlenül résztvehetünk tudományos értekezésekben is.

A program ma már akár mobiltelefonról keresztül is elérhető, a cég tervei között a jövőre nézve az idegen nyelvekre való fordítás van még napirenden.

A kezdeményezés támogatói között olyan prominens multinacionális vállalatokat találunk mint az Intel vagy a Roche.

Ugyan csak tavaly indították útjára a Scitable-t, mára széles körben elterjedt jelenségről beszélhetünk. A felhasználók becsült száma jelenleg durván 1 millió főre tehető, ezen belül kb. 50-100 tudományos intézet, valamint 165 felhasználó ország szerepel.

Beszédes adatokról van tehát szó, melyek egyértelműen és ismételten megerősítik az online oktatási rendszerek kiemelkedő fontosságát.

 

Szólj hozzá!


2010.10.24. 19:50 avicularia

Bill Gates az online oktatásért

Töretlenül halad előre az online oktatás. Mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy a közismert amerikai milliomos üzletember Bill Gates is komoly anyagi támogatást hajlandó nyújtani a közös ügy fejlesztése érdekében.

Gates már jónéhány éve foglalkozik az online tanórák világméretű elterjedésének kérdésével. Úgy tűnik, mostanra megérett az idő a tervezet gyakorlati megvalósítására.

A Gates és neje, Melinda Gates által működtetett Bill és Melinda Gates Alapítvány éppen most októberben indította útnak az első ilyen jellegű kezdeményezést. A több évre szóló programtervezet első körben 20 millió dollár értékű támogtatást biztosít mindazoknak, akik érdemben képesek fejleszteni és egyben tökéletesíteni a már meglévő, és új online tanítási technikákat.

Az internet kétségtelenül életünk szerves részévé vált, hiszen számos esetben rendelünk különféle könyveket, vagy akár repülőjegyet foglalunk rajta keresztül. Érdekes módon, az oktatás rendszere azonban egyelőre szinte alig változott a régmúlt módszerekhez képest-állítja Gates. Utóbbi folyamat mihamarabbi felzárkóztatása a program elsődleges célkitűzése.

 Jövőre a program már kiterjed az USA-ban használatos K-12 es oktatási rendszerre,vagyis a hazai értelemben vett általános és középiskolákra, is. Az itt használt gyakorlati módszerek tekintetében szerepelni fog példaként az adott oktató órájának videókamerára rögzített felvétele is. Panoráma kamerák segítségével ilyen esetekben nemcsak az oktató, hanem az egész osztály is láthatóvá válik. Utóbbi módszer segítségével, még jobban kiértékelhetővé válik az adott tanóra menete illetve felépítése, és persze nem utolsósorban az oktató teljesítménye. Így gyakorlatilag közvetett módon is jelentősen fejlődik az oktatás minősége.

 

Szólj hozzá!


2010.10.17. 21:23 avicularia

Online tesztkészítő programok

Az online tanulás elterjedésével párhuzamosan egyre népszerűbbek a különböző elektronikus tesztkészítő alkalmazások.

Nemrég kicsit utánajártam a témának, és találtam egy egész érdekes ilyen jellegű alkalmazást, az Atrixware-t.

Tehát miről is van szó pontosan? Lényegében egy rendkívül felhasználóbarát online e-learning tanulási rendszerről, aminek segítségével bárki könnyen elkészítheti saját maga által összeállított online tesztjét, annak lehető legváltozatosabb formájában. A program az ún. LMS (Learning Management System) rendszeren alapszik. 

Fontos megjegyezni, hogy a pedagógiai felhsználhatósága mellett a program kitűnően alkalmazható egyéb szakmai területeken is, így pl. munkahelyen belüli felmérést is készíthetünk, vagy akár ügyfeleleink elégedettségi szintjének is utánajárhatunk.

Noha az Atrixware fizetős,ízelítőként két hét ingyenes használatot kínál a forgalmazó cég az érdeklődőknek.

Az egyszerű használat mellett, a program számos hasznos funkcióval rendelkezik. Példaként  a tesztkészítés során lehetőségünk van többféle, "kevert" (random) illetve "szakaszos" (egymás után következő) rendszerű tesztek kialakítására.

Pedagógiai felhasználás esetén igény szerint beállítható a teszteken belüli "Retake" funkció is, amennyiben az illető tanulónak nem sikerült abszolválnia az előírt minimális követelményt, magyarul megbukott. További előnyös szempontnak bizonyulhat időkorlátos tesztek esetén  az átmeneti jellegű félbeszakítás, felfüggesztés lehetősége is.

Az Atrixware igen jól együttműködik más, a Windows használata során rendszeresen előforduló olyan egyéb programokkal is, mint akár a Powerpoint vagy az Excel.

Sőt, amennyiben a tesztíró sikeres vizsgát tesz, az ezt tanusító, egyedi megjelenésű bizonyítvány is kiállítható.

1 komment


2010.10.10. 20:00 avicularia

Online tanuló közösségek és eTwinning

Múlt heti bejegyzésemet némileg kiegészítve szeretnék néhány sort írni az online tanuló közösségekről és azok európai vonatkozásáról.

Az egyéb "hagyományos" közösségi formákhoz hasonlóan, az online típusú közösségeket is a résztvevő diákok közötti kapcsolatrendszer kialakítása hívja életre. Az oktatás formájától függetlenül, az oktatási intézményeken belül kialakuló tanulóközösségek gyakorlati előnyei közismertek.

Hogyan működnek a gyakorlatban az online tanuló közsségek? A megszokott formától eltérően, az internetnek természetesen központi szerepe van. A világháló segítségével a tagok bármilyen, a tanulmányaikhoz szükséges információkhoz hozzájuthatnak. Mindez célszerűen megosztható az adott közösségeken belül.

Mindemellett az online közösségek egyik óriási előnye a nemzetköziség, és az ebben rejlő, gyakorlatilag korlátlan lehetőségek.

Európai szinten manapság az egyik legjelentősebb ilyen nemzetközi típusú online közösségi csoport az Európai Unió "Lifelong Learning" program által finanzírozott E-Twinning rendszer. 

A közösségi taglétszáma már önmagában is beszédes, jelenleg több mint 100000 (!)felhasználóval büszkélkedhet.

A program gyakorlatilag az EU iskolarendszerén belülii kommunikációs és oktatási kapcsolatrendszereket hivatott erősíteni, és fejleszteni.

Az általános tájékoztató  szerint az EU jelenlegi 27 tagállamán felül további öt ország,(Horvátország, Izland, Norvégia, Macedónia illetve Törökország) iskolái vehetnek részt a programban.

Korosztályok tekintetében is igen kiterjedt kezdeményezésről van szó. A résztvevő iskolákon kívül tagok lehetnek az általános iskolai előkészítő intézményekben, vagy akár középiskolákban tanulók is.

A program segítségével számtalan, oktatással foglalkozó online interaktív segédanyag válik elérhetővé és egyben elkészíthetővé mindenki számára. Példaként az alábbi "Larry King" videóimitációt szeretném említeni.

A programhoz való csatlakozás gyors és egyszerű, akárcsak a regisztráció.

A jelentkező iskolának mindössze csatlakoznia kell, majd ezt követően egy külföldi partnerintézmény megkeresése a feladat. Így válik lehetségessé egy adott, a két intézmény által kidolgozott "közös projekt" létrehozása, melyet később regisztrálni kell a program adatbázisában. A kidolgozott projekt természetesen hozzáférhetővé válik a többi tag számára is, ezáltal segítve egymás munkáját.

Nemcsak a tanulás folyamatát lehet ilyen módon hatékonyabbá és egyszerűbbé tenni, hanem egyúttal mindenkinek, tanárnak és diáknak egyaránt, lehetősége nyílik a másokkal való személyesebb kapcsolat kialakítására. Utóbbi kétségtelenül hozzájárul a közösségeken belüli könnyebb információáramlás elősegítéséhez is.

 

 

Szólj hozzá!


2010.10.04. 00:37 avicularia

Szerezzünk diplomát online!

Diploma online? Elsőre talán hihetetlennek tűnik, de igaz. Az Egyesült Államokban egyre nagyobb teret hódít az online oktatás, így az emberek ilyen módon szerzett végzettség iránti igénye is.

Nemrég érdekes cikket olvastam a témáról. Utóbbiról szerzett ismereteimet szeretném közzétenni.

Köztudott tény, hogy sokan nem képesek megfelelő időt fordítani a hagyományos értelemben vett tanulmányokra, többek között az olyan, egyéb személyes jellegű elfoglaltságaik miatt mint a család, vagy a munka.

Az online módon folytatott tanulmányok talán egyik legnagyobb erőssége a szinte korlátlan rugalmasság. Az egyénre szabott tanulási ütem lehetősége miatt a tanulónak nem kell tartania az egyébként gyakran előforduló munkahelyi nehézségektől. Vagyis munka és tanulás kényelmesen megférnek egymás mellett, mindenféle akadályoztatás nélkül.

Napjainkban már számos olyan felsőoktaktási intézmény van, ahol a diákoknak anélkül nyílik lehetőségük diplomájuk megeszerzésére, hogy elhagynák otthonukat. A jelentkező a megszokott életritmusának legkisebb megváltoztatása nélkül szerezhet diplomát ilyen módon.

Az Online program keretében végezhető programok skálája terjedelmes. A kínálatból többek között megtalálhatók az olyanok is melyek hasznosak lehetnek munkahelyi előmenetel szempontjából is.

Tananyag tekintetében, a kötött nyitvatartási órák helyett, egy virtuális, mindenkor rendelkezésre álló non-stop tananyagról van szó. Ide csak be kell jelentkezni, és indulhat a tananyagok közötti böngészés. Továbbá rendelkezésre áll egy belső chat rendszer is, mely nagyban elősegíti a diákok közötti kommunikációt.

És mit ér az így megszerzett diploma? Az online diploma értékét gyakorlatilag nem éri hátrányos megkülönböztetés, az ezt szabályozó szigorú, ún. "regionális ügynökségek" által elrendelt szokásos akkreditációs eljárásra.

Egyszóval úgy tudunk diplomát szerezni online mintha az iskolapadban ülnénk. Kíváncsi vagyok nálunk milyen formában fog megjelenni ez a módszer, márha egyáltalán megjelenik valamikor..

Talán 10 év múlva már meghatározó trendről lesz szó? Ki tudja...

 

 

Szólj hozzá!

Címkék: online diploma


2010.09.25. 23:55 avicularia

Az e-learning karikatúrákban I.

Találtam 2 nagyon aranyos és kissé gúnyos rajzot, egyszóval karikatúrát az e-learning témájában. Folytatása következik.

Szólj hozzá!


2010.09.25. 23:36 avicularia

Education Today and Tomorrow

Alább egy nem túl igényesen kivitelezett, ám annál elgondolkodtatóbb kis videó az oktatásról, pontosabban a hihetetlen információáradatról és ennek folyamatos növekedéséről.

Szólj hozzá!


2010.09.23. 01:06 avicularia

All Online Schools, Online diplomaszerzési lehetőségek gyűteménye

All Online Schools

Az All Online Schools egy nem túl komplexen designolt, ellenben annál informatívabb site az online oktatásról, egyszerű "gyűjtő" site, annak viszont nagyonis hasznos.

Állításuk szerint (és elmélyedésem alapján ez nem áll messze a valóságtól) több ezer online okulási lehetőséget gyűjtöttek össze.

Ráadásul az összegyűjtött tanulási, pontosabban diploma szerzési lehetőségek mind akreditáltak, egész pontosan az USA Oktatási hivatla által.

Az egyes online iskolák kereshetőek és ami ennél jóval lényegesebb, hogy tetszőleges paraméterek szerint össze is hasonlíthatóak.

Ezen túl konkrét okulási igényeink a siteon keresztül fel is kereshetjük az egyes iskolákat, van dirket kapcsolatteremtési lehetőség is, iskoláról iskolára.

A struktúrát tekitve Mater's, Bachelor's, Doctoral, Certificate/Diploma és Graduate Certificates katergórákra, meüpontokra van osztva a site.

Mindenképp érdemes itt elkezdeni a böngészést, ha online diplomát akarunk szerezni, praktikus és célravezető eszköz.

www.allonlineschools.com

Szólj hozzá!

Címkék: tanulás online iskola diploma


2010.09.12. 18:40 avicularia

Interaktív tanítás a YouTube-on

Lassan egyszerűen megkerülhetetlen lesz az internet, nem hiszem, hogy sokan lennének, de akinek nincs hozzáférése a világhálóhoz, egyszerűen lemarad, kimarad, vagy elmarad. A mindennapok szoros tartozéka, hivatalos ügyekhez foglalhatunk időpontot, számlákat rendezhetünk egy kattintással, gáz- és villanyóraállást jelenthetünk be. Nem is beszélve az egyetemi életről, a tárgyfelvételről, az életunket megkönnyítő/megnehezítő egységes tanulmányi rendszerrőlmind-mind net nélkül elérhetetlen lenne.

 
Már a jegyzetekért sem kell rohangálni, a fénymásolással sem kell bajlódni, egy-egy szorgalmasabb csoporttárs rögtön a laptopjával ül be az előadásra, így akár már az óra végén, email-en körbe küldi az anyagot a többieknek. Sőt, a miskolci egyetem egy uniós pályázat révén 3 karának képzési repertoárját bővítette ki digitalizált angol és magyar nyelvű anyaggal.
 
Az hogy ez jó vagy rossz, hogy az emberi kapcsolatok elkopásához vezet, vagy szimplán egyszerűvé teszi az életünket és eddig nem ismert utakat nyit meg előttünk, mindenki döntse el maga.  De ha már ennyire az életünk részévé vált az internet, miért ne tanulhatnánk otthonról annak segítségével?Évek óta rukkolnak elő kisebb-nagyobb cégek különböző interaktív, tanulást elősegítő szoftverekkel, melyek játékos feladatok, vicces animációk segítségével próbálják meg megkönnyíteni a tanulást, ez nem újdonság. A fiatalok élete szinte a kütyük és a  mobil telefonok körül forog, a legújabb szoftverek már a mai okostelefonokra is telepíthetők, így akár a bkv-n utazva, akár a mellékhelyiségen töltött unalmas perceinket is játékos tanulással tölthetjük. 
 
Igazán nagyszerűnek egy non-profit kezdeményezést tartok, ami durván 5 éve indult útnak, és mára a világ egyik legismertebb és leglátogatottabb virtuális tanterme.  Az alapító Salaman Khan volt, az úriember 2004-ben kezdte tanítani Bostonból, New Orleans-ban élő unokatstvérét a yahoo doodle notepad segítségével, látva hogy családi és baráti körökben egyre nagyobb népszerűségnek örvend a dolog, úgy döntött hogy sokkal praktikusabb ha a tananyagot a youtube-on teszi közzé. 2009-re olyan népszerűségre tettek szert a youtube-os csatornán közzétett videók, hogy Khan kilépett a munkahelyérol és teljes energiájával a Khan Academyre koncentrált.
 

 

Mára több mint 1600 feltöltött videó van matematikai, tudomyányos, történelmi és gazdasági témában,  valamint nagyjából napi 35 000-res látogatottsággal büszkélkedhet. A videók egyelőre angol nyelvűek, ám pár lelkes önkéntesnek köszönhetően egy részük már spanyolul is elérhető.  Az akadémia biztosít egy webalapú programot is, ami a tudás szintnek megfelelő, megoldandó problémákat generál így biztosítva a folyamatos gyakorlást.
 
Khannak nem célja üzletté változtatni az akadémiát, bár kapott már pár ajánlatot.  Célja hogy a világ első ingyenes virtuális iskolájává váljon, ahol bárki tanulhat, bármit - teljesen ingyen - lehetővé téve ezzel hogy a világ szegényebb felén is a tanulni vágyók ugyanolyan szinvonalú oktatásban részesüljenek mint a fejlettebb felén élők.
 
Az itt felhalmozott tudást felhasználhatják iskolák segédanyagként vagy magánszemélyek, otthon, saját környezetükben is fejleszthetik tudásukat.
 
Aki segíteni szeretne könnyedén megteheti ezt a videók lefordításával, vagy a weblap szerkesztésével, vagy akár anyagi támogatással is segíthetjük a Khan Academy-t.

Szólj hozzá!

Címkék: youtube tanulás interaktív khan e learning


2010.09.04. 14:26 avicularia

Elektronikus keresztrejtvény a tanulásért

Az Eclipse Crossword program segítségével mindenki elkészítheti a számára megfelelő keresztrejtvényt, bármilyen témakörben, informatikai háttértudás nélkül.

Régi rejtvény rajongóként szeretnék röviden bemutatni egy olyan E-learning alkalmazást, aminek segítségével bárki könnyedén képes összeállítani egy komolyabb keresztrejtvényt, akár 10 perc alatt.
 

 

A tanulás gyakorlatilag észrevétlenül történik. Egy frappáns keresztrejtvény megfejtése automatikusan leköti a diákok figyelmét. A már elkészített rejtvények természetesen kinyomtathatók, illetve  feltölthetők a www.eclipsecrossword.com -ra, azaz tárolásra is van lehetőség.
 
Nemcsak a program használata, hanem annak telepítése is egyszerű.
 
A letöltendő file csupán 58 kbyte. A tartalom viszont annál terjedelmesebb. Nézzük röviden mit is takar ez!
 
A program kezelőfelülete jól felépített, átlátható struktúrájú.
 
A Step by Step súgó segítségével akár pár perc alatt elkészül a rejtvényünk! Kis gyakorlattal a legbonyoultabb szóösszetételeket is létrehozhatjuk hasonlóan rövid idő alatt..
 "haladó" felhasználók akár a legprecízebb finomhangolásokat is végrehajthatják a rejtvényükön, a minél profibb összetétel érdekében.
 
Mindemellett a program teljesen ingyenes.

Szólj hozzá!

Címkék: e learning keresztrejtévny


2010.08.16. 15:12 avicularia

A blog elindul

Az online tanulás folyamtosan növekvő iparág, évről évre, sőt hónapról hónapra egyre több és több ember kerül vele kapcsolatba akár diákként akár oktatóként.

Ez a blog azért jött létre, hogy bemutassa a Magyar közönségnek az online tulást, az egyes lehetőségeket, híreket, eszközöket, fejleményeket.

Remélem hasznos információkkal tudok szolgálni a tanulni vágyóknak és a tanároknak egyaránt.

Szólj hozzá!